| XxHírekxX : A milánóiak lefocizták a „vörös ördögöket”, így ismét döntősök |
A milánóiak lefocizták a „vörös ördögöket”, így ismét döntősök
2007.05.03. 13:06
Az AC Milan gyakorlatilag esélyt sem adott a vendég Manchester Unitednek a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján: Carlo Ancelotti együttese 3-0-ra győzött a San Siróban, így az első meccsen elszenvedett 3-2-es vereség után 5-3-s összesítéssel jutott be a fináléba. Kaká szerezte az első, Seedorf a második, míg Gilardino a harmadik milánói gólt. A május 23-i végjátékban megismétlődik a 2005-ös párosítás: a Milan ismét a Liverpoollal találkozik majd; a találkozót Athénban rendezik.
A párharc első mérkőzése nem nyugtathatta meg Cristiano Ronaldóékat, hiszen győzelem ide vagy oda, a Milan két gólt szerzett az Old Traffordon.
Ugyanakkor a piros-feketéknek gólt kellett szerezniük, és a villámgyorsan kontrázó Manchester United ellen ez komoly kockázatot is jelenthetett.
Vehemensen is kezdtek a lombardiaiak, és nem kellett rá sokáig várni az első helyzetre, majd a gólra.
Ki más lett volna eredményes, mint az első mérkőzés egyik hőse, Kaká: a brazil támadó a Clarence Seedorf fejéről elé került labdát lőtte a lábak között, nagyon okosan Van der Sar kapujának bal oldalába (1-0).
Ez némileg megnyugtatta a hazaiakat, hiszen már ők álltak továbbjutásra, azonban nem fogta vissza a lendületüket. Húsz percig kellett várni az első komoly vendéghelyzetre, de Dida a helyén volt Giggs lövésénél.
A Milan viszont folyamatosan támadott, magabiztosan játszott, így minden percben igazolta: megérdemelten vezet 1-0-ra.
Fél óra játék után aztán jött az újabb sokk a vendégeknek: Seedorf két zseniális csellel lövőhelyzetet alakított ki, majd tizenöt méterről védhetetlenül lőtt a rövid sarokba a beragadt holland kapus mellett.
A szünet után a vendéggárda azért igyekezett jelezni, hogy nincs még lefutva a mérkőzés, és nem szeretne olyan alárendelt szerepet játszani, mint az első játékrészben.
A hazaiak tudatosan adták át a területet, de Scholesék nem tudta élni a lehetőséggel, és sorra puskázták el helyzeteiket. Szépítési lehetőségük akkor lett volna, de a belga játékvezető nem ítélt büntetőt, amikor Massimo Oddo hátulról „betámasztott” az ollózni készülő Wayne Rooneynak. (Utólag megállapítható volt, hogy nem is kellett volna 11-est adnia a belga bírónak.)
Később az is kiderült, hogy ez sem segített volna Sir Alex Ferguson csapatán, hiszen a fekete leves még hátravolt.
A 78. percben minden eldőlt: Ambrosini nagyszerűen ugratta ki Gilardinót, aki egyedül vezethette a labdát Van der Sarra, és nem is hibázott.
Az MU a maradék negyedórában sem tudott semmi maradandót alkotni, így a sokkal agresszívebb, jobban játszó Milan teljesen megérdemelten jutott a Bajnokok Ligája döntőjébe.
Ancelotti együttesében egészen kiemelkedően játszott Kaká, Gattuso és Seedorf, de a védelemben Nesta és Oddo teljesítménye sem maradt el sokkal e triójé mögött. A Unitednél ezúttal csak Rooneyt és Van der Sart lehet dicsérni.
2005 után ismét a Liverpool és a Milan csapata találkozik a kiírás fináléjában, amelyre május 23-án Athénban kerül sor. Emlékezetes: két éve a Liverpool 0-3-ról egyenlített a döntőben, majd 11-esekkel nyerte meg a BL-t. A Milan most visszavághat.
LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ:
|
|
| AC MILAN (olasz) – MANCHESTER UNITED (angol) 3-0 (2-0) |
| AC Milan - Manchester United online közvetítés 3-0 |
| Helyszín: Milánó (Giuseppe Meazza Stadion) |
| Nézőszám: 67000 |
| Játékvezető: Frank De Bleeckere (belga) |
| Asszisztensek: Peter Hermans, Mark Simons (belgák) |
A KEZDŐCSAPATOK:
| AC MILAN |
MANCHESTER UNITED |
| 1 Dida |
1 Van der Sar |
| 44 M. Oddo |
22 J. O'Shea |
| 13 A. Nesta |
6 W.Brown |
| 4 K. Kaladze |
15 N. Vidics |
| 18 M. Jankulovski |
4 G. Heinze |
| 8 G. Gattuso |
7 C. Ronaldo |
| 21 A. Pirlo |
24 D. Fletcher |
| 23 M. Ambrosini |
16 M. Carrick |
| 10 C. Seedorf |
18 P. Scholes |
| 22 Kaká |
11 R. Giggs |
| 9 F. Inzaghi |
8 W. Rooney |
| Vezetőedző: |
Vezetőedző: |
| Carlo Ancelotti |
Alex Ferguson |
| Gólszerző(k): Kaká (11.), Seedorf (30.), Gilardino (78.) |
| Csere: Inzaghi helyett Gilardino (67.), O'Shea helyett L. Saha (77.), Gattuso helyett Cafu (84.), Kaká helyett Favalli (86.) |
| Sárga lap: Ambrosini (75.), Gattuso (83.), Ronaldo (84.) |
| TOVÁBBJUTOTT: az AC Milan 5-3-as összesítéssel |
A MÉRKŐZÉS STATISZTIKÁI:
| MILAN |
|
MAN. UNITED |
| 3 |
Gólok |
0 |
| 7 |
Lövések kapura |
2 |
| 5 |
Lövések fölé/mellé |
6 |
| 2 |
Sárga lap |
1 |
| 11 |
Elkövetett szabálytalanságok |
21 |
| 4 |
Szögletek |
5 |
| 1 |
Lesek |
2 |
| 28' 40'' |
Labdabirtoklás (időtartam) |
32' 13'' |
| 47% |
Labdabirtoklás (százalék) |
53% |
|